Gluténérzékenység

A cöliákia (lisztérzékenység vagy gluténérzékenység) egy autoimmun betegség, az egész szervezetet érinti. Kiváltója a gliadin, ami a kalászos gabonafélékben megtalálható fehérjecsoportba (sikér vagy glutén) tartozik. Fogyasztása hatására a vékonybél nyálkahártyája jellegzetesen károsodik, ez különböző emésztőrendszeri problémákat, hosszú távon pedig súlyos tápanyag-felszívódási zavarokat okoz. Kezelése egyelőre csak a gluténmentes étrenddel megoldható, ezt egész életen át tartani kell.

 

A lisztérzékenység előfordulása a világban igen változó. Míg Fekete-Afrikában és Japánban a betegség ismeretlen, addig Európában aránylag gyakori. Mivel az emésztőrendszeri tünetek nem mindig egyértelműek, valószínű, hogy a diagnosztizált esetek az összes cöliákiás betegnek csak a 12%-a. Érdemes tudni, hogy a gluténérzékenység családi halmozódást mutat, vagyis öröklődő betegség. Magyarországi viszonylatban is csak becslésekre tudunk hagyatkozni, ezek szerint 2002-ben minden 344. felnőtt gluténérzékeny, gyerekek körében a vizsgálatok ennél gyakoribb előfordulást mutattak.

Azt észrevehető, hogy a betegek száma az utóbbi években emelkedik, ez adódhat a diagnosztikai módszerek fejlődéséből és a betegség megismeréséből is. Mivel már tudjuk, hogy öröklődő betegség, családon belül hamarabb felismerhetővé válik a gluténérzékenység. Becslések szerint Magyarországon minden 100. ember érintett lehet.

Gluténérzékenység nem örökletes

A gluténérzékenység bár alapvetően örökletes, kialakulásában környezeti tényezők is szerepet játszhatnak. Ezek közül a legfontosabb a táplálékkal bevitt glutén, pontosabban annak alkoholban oldódó formája, a gliadin bevitele. A glutén a búzában, az árpában a zabban és a rozsban található gliadinból és gluteinből álló fehérjekeverék.Ettől a vegyülettől válik a liszt tapadóssá, ez tartja össze a tésztákat.

A lisztérzékenység ugyan nem allergia, glutén bevitele következtében az allergiához hasonló kémiai folyamatok indulnak be a szervezetben. Az immunreakció következményeként a bélbolyhok elpusztulnak, így a felszívódás felülete nagyban csökken. Ennek következménye lehet az alultápláltság, vitamin- és ásványi anyag-hiány, súlyos hiánytünetként megjelenhet például csontritkulás vagy vérszegénység.

Gluténmentes termékek ITT!

Naturmind GluténmentesZabpehelyliszt 500 g

Naturmind Gluténmentes Zabpehelyliszt 500 g

Glutén- és allergén mentes üzemben csomagolva. Gluténmentes zabból készült. A zabot tisztítás után pelyhesítik, majd leőrlik.

Ár: 1195 Ft
Megnézem

Naturmind GluténmentesZabpehely 500 g

Naturmind Gluténmentes Zabpehely 500 g

Gluténmentes zabból készült, glutén- és allergén mentes üzemben csomagolva.

Ár: 995 Ft
Megnézem
Újdonság

It's us GLUTENIXgluténmentes falusi kenyér lisztkeverék PKU-s 500g

It's us GLUTENIX gluténmentes falusi kenyér lisztkeverék PKU-s 500g

Glutenix Falusi gluténmentes fehérkenyér lisztkeverék amely elkészíthető kenyérsütő gépben vagy hagyományos sütőben.

Ár: 1395 Ft
Megnézem
Újdonság

Crik Crok GLUTÉNMENTESJalapeno chips 100g

Crik Crok GLUTÉNMENTES Jalapeno chips 100g

Gluténmentes jalapeno chips.

Ár: 1015 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!